Egy 5 gyermekes anya - szerencsére nem tipikus - éjszakája

Életem egyik legszörnyűbb éjszakáját és legviccesebb jelenetét éltem meg.

A kislányom 8 éves, ha felmegy a hőmérséklete, folyamatosan jajgat. A 28 hónapos kisfiam már délután 5-től aludt, éppen a maradék betegségétől szabadult meg. A legkisebbet 9 körül tudtam letenni. Már-már azt hittem, megúszom, és csak Majácskát kell őriznem, míg végre elszunnyad.
Másfél órát feküdtem mellette, még mindig felrettent, hol erre, hol arra. Majd felkelt a 28 hónapos Nimród 23.30-kor. Közölte, hogy éhes, ami nem csoda, hisz ebédelt utoljára. Ekkor már biztos voltam abban, hogy ma éjjel nem alszom, és alig voltam távol az igazságtól, pedig már délután az ágyba kívánkoztam, olyan fáradt voltam, mert én is küzdöttem a kórral.

Lányom elfogadta, hogy magára marad a szobában, de…
Azt hallotta, hogy egy lepke verdes a szárnyával, és attól nem tud aludni (ez aznap este kb. az 500. kifogása volt…)
Apa bement megmenteni, de hamarosan kiderült, hogy ez a lepke nagyon nagy, fekete és össze-vissza repdes. Az éjszakai vendég egy denevér volt!
Na, épphogy csak nem sikoltozott, bár izgalmas is volt számára. Mi is mentünk Nimróddal megnézni, ki lesz a vacsoravendégünk éjfélkor…
De apa mást gondolt. Kergette-terelgette, de csak nem akart kimenni az ablakon, sem világosban, sem sötétben. Mellesleg jelzem, a sötétben, csak mi nem láttunk enni, ő pont úgy repdesett tovább.
A világosnál maradtunk, akkor legalább láttuk, hol számíthatunk rá. Egyszer csak apa megjelent egy merítőhálóval. Olyan naggyal, amivel egyszer egy 10 kilós busát is kimerítettünk a Dunakeszi horgásztóból 🙂 A Denevér kicsit megilletődött, hogy közelebb kerültek hozzá, a továbbreppenést választotta. Mindig. Apa meg csak kergette, veszekedett vele, már az emeletet is megjárták. Aztán vissza. Apa csak legyezgetett a merítőhálóval, a Denevér egyszer csak kiment az ajtón, majd azonnal vissza. Már mondtam neki: Jól van, menj csak, megkaptuk az üzenetet, elvégezted a dolgodat, de még tett néhány tiszteletkört.
Ahogy az egészet egyetlen pillanatba sürítettem magamban, az éjszakai lázat, a napközbeni fáradtságot, mégis egész napi munkát a gyerekekkel és a rádióval, majd a páromat a hatalmas lepkehálóval hadonászva látni, annyira elkezdtem nevetni, hogy percekig abba sem tudtam hagyni! Csak potyogtak a könnyeim!
Ez a jelenet adott erőt későbbre is, mert bizony még 1.30-kor is mentünk egyet vacsorázni Nimróddal, csak az után aludhattunk. No, és persze 6-kor kelt a legkisebb, hiszen ő mindvégig az igazak álmát aludta.

Kellenek életünkben a kapaszkodók! Amikor van alkalmatok, jó alaposan tegyétek el magatoknak a vidámság pillanatait, hogy a különféle megpróbáltatások idején legyen miből merítkezni!
Derita mNemos